1. Nemzetközi Lovastalálkozó
  2. 2019. augusztus 10. (szombat)

A nagyszabású, ingyenesen látogatható rendezvény augusztus 10-én, immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a fürdő melletti fesztivál parkban. A délután folyamán lovasbemutatók, csikós párbaj és huszárfelvonulás színesíti majd a programot.  

PROGRAMOK a kempinggel szemben található Fesztivál parkban:

16:00 órakor Huszárbandériumok bevonulása: Bjelovári Huszárbandérium lovas karusszele  és a Somogyi Huszárbandérium előadása.

17:00 órakor Trükklovas bemutató a “Győri Ördöglovasok” közreműködésével
A látványos bemutató során 8 ló és 12 lovas ügyessége varázsolja majd el a közönséget.

Helyszín: A gyógyfürdő melletti Hőforrás Kempinggel szemben található Fesztivál park

 

PROGRAMOK A GYÓGYFÜRDŐBEN:

gyógyfürdőben éjszakai fürdőzés is várja a vendégeket ezen a napon, amelyen Latin est (élőzenével) és táncbemutató lesz a műsor.

FELHÍVJUK KEDVES VENDÉGEINK FIGYELMÉT, HOGY AUGUSZTUS 10-ÉN,MINDEN ÉRVÉNYES KARASZALAGGAL SZABAD KI-BEJÁRÁST BIZTOSÍTUNK A LOVASTALÁLKOZÓ IDEJÉRE A FESZTIVÁLPARKBA. 

A NORMÁL BELÉPŐKKEL 19:00 ÓRÁIG VAN LEHETŐSÉG INGYENES VISSZATÉRNI A GYÓGYFÜRDŐBE, EZT KÖVETŐEN MINDEN ESETBEN MÁR CSAK A NAPI TÖBBSZÖRI VAGY AZ ESTI KEDVEZMÉNYES JEGY VÁSÁRLÁSÁVAL LEHET A FÜRDŐ SZOLGÁLTATÁSAIT IGÉNYBE VENNI!

Szervező: Igal Város Önkormányzata

A programváltozás jogát a szervező fenntartja!